2015. május 6., szerda

A tökéletes nap


Egy tökéletes nap

 

Mai bejegyzésem az Aldi életmódváltó programra való jelentkezésem része.

A feladat, hogy a számomra tökéletes napról írjak. Akinek van gyereke, az tudja, hogy ilyen nem létezik. J Azért mégis megpróbálom leírni én hogyan képzelem el.

Mindenesetre az biztos, hogy a családom nélkül nincs tökéletes nap. Az is egyértelmű, hogy úgy kezdődik, hogy először a fiam bújik mellénk az ágyba úgy reggel 7 óra körül, majd pár perc múlva csatlakozik a 3 éves lánykám is.

Egy kis csikizés és birkózás után felöltözünk és együtt reggelizünk a teraszon. Ha a programban részt veszek, akkor az is biztos, hogy valami egészségeset. J

Mivel nagyon szeretünk kirándulni a hegyekbe, egy tökéletes napon ezt sem hagynánk ki. Járműre pattanunk és irány mondjuk a Mátra. Az út rövid és szeretjük is a környéket. A gyerekek által is vállalható túrázásra például egy Mátraháza-Sástó távolság. Indulás előtt bevásárolnánk a jászberényi Aldiban az enni és innivalókat.

Sástóra felérve a fiam biztos szeretne bobozni, a lányom a lengő hídon sétálni. A kilátóra is biztos felmennénk. Amikor kicsi voltam mindig a nagyszüleim vittek fel minket a bátyámmal és minden alkalommal elmondták, hogy a nagyapám is részt vett a kilátó építésében. Hiszen olajfúró kútnak indult, és a váltógyár dolgozói alakították át, ahol a nagyapám volt az egyik művezető. J Így ez a kilátó kicsit a „miénk”. Ezt a legendát átadom a gyerekeimnek is.

A sástói séta után bizonyára megéheznénk. Szeretünk szabadtűzön sütögetni, ezért a visszafelé vezető úton tüzet raknánk az egyik kijelölt helyen és megebédelnénk. A Rákóczy-forrásnál mindig szoktunk egy kis forrásvizet tölteni a kulacsainkba, ezt most sem hagynánk ki. J

Miután hazautazunk (és a gyerekek végigaludják garantáltan az utat J ) karaoke versenyt rendeznénk. Ez az egyik kedvenc kikapcsolódási formánk. A szomszédok is szeretnek átjönni egy kicsit énekelgetni. Annyira kedvence a gyerekeknek, hogy a felnőttek számára nem is igazán marad lehetőség kibontakozni, mert a gyerekek annyira szeretnek énekelni.

Ha nem túráztunk volna, akkor biztos elmennék még futni. Én este szeretek futni nem reggel. Akkor sok a tennivaló mire rendbe teszem a gyerekeket.

A gyerekek a kimerítő nap után hamar ágyba bújnának egy kis vacsora után. Természetesen mielőtt lefekszenek a kullancsvizsgálat nem maradhat el.

A férjemmel pedig kiülnénk a teraszra beszélgetni, borozgatni egy kicsit. Az Aldis Irsai Olivér a kedvenc. Abból mindig van itthon. J

Egy romantikus film a nap méltó zárása lenne. Habár manapság általában elalszunk még az esti sorozaton is. De egy tökéletes napon nem lennénk még fáradtak. A film után mi is pihenni mennénk és reménykednénk, hogy ezután minden napunk ilyen tökéletes lesz… J

 

Valahogy így alakulna számomra egy tökéletes nap. Semmi extra nem lenne benne. Nem szeretnék bingee jumpigolni, vadvízi evezni, vagy nem tudom én milyen hírességgel találkozni. Nagyon nehezen lett családom, számomra az a jó, ha együtt lehetünk. Tökéletesnek akkor nevezhető, ha nem civakodnak a gyerekek, nem beteg senki.